A madridi autonóm tartomány szerdán úgy döntött, hogy a központi kormánytól kéri 116 településének katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítását az utóbbi hetek heves esőzései és áradásai miatt. A spanyol meteorológiai szolgálat szerint a régióban az idei volt az eddigi legcsapadékosabb március, mert az egymást követő nagy kiterjedésű viharok mintegy három hétig tartó, szinte szüntelen esőzéseket okoztak.
Ezalatt több mint ezer káreseményről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, magán- és köztulajdonban egyaránt keletkeztek károk.
A 250 lakosú Alameda del Valléban például az áradás tönkre tett egy hidat, és az első becslések szerint mintegy 400 hektárnyi termőterület került víz alá.
10 millió euró plusz a védelemre
A tartomány autonóm kormánya 10 millió eurót tett elérhetővé a 20 ezernél kevesebb lakosú települések számára, hogy az önkormányzatok mielőbb intézkedhessenek. Az összegből egyenként 200 ezer eurót fordíthatnak épület-karbantartási, állagmegóvási és javítási munkákra.
A régió vezetése úgy véli, ennél sokkal több anyagi segítségre van szükség a teljes helyreállításhoz, ezért kéri az állam segítségét – számolt be az MTI.
A tartomány víztározóinak telítettsége közelít a 90 százalékoshoz, ezért ellenőrzött módon folyamatosan engedik ki belőlük a vizet. Miután a rossz időt hirtelen melegedés váltotta fel, attól tartanak, hogy a Guadarrama-hegység hótakarójának olvadása újabb áradásokat okoz.
Itt az özönvíz? Ezentúl jár érte fizetett szabadság
A múlt hónapban természeti katasztrófa sújtotta Spanyolország szocialista kormánya úgy döntött: időjárási vészhelyzet esetén mostantól nem kötelezhetők jelenléti munkavégzésre a dolgozók.A részletekről ITT olvashat
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő