A vádemelés a politikus olyan kijelentéseivel kapcsolatos, amelyeket az osztrák parlament által létrehozott vizsgálóbizottságban tett az állami vagyonkezelő vezetőinek kinevezése kapcsán.
A bizottságban 2020 júniusban Kurz alábecsülte saját szerepét a Nemzeti Vagyonkezelő Holding (ÖBAG) vezetőjének, Thomas Schmidnek a kinevezésében. Akkor azt nyilatkozta, hogy előzetes tájékoztatást kapott a kinevezésről, a vezetők kiválasztásában egyébként nem vett részt - írja az MTI.
A chatüzenetek alapján azonban az ügyészség ennek az ellenkezőjét feltételezi, nagyon is részt vett a tisztségviselők kiválasztásában. A kérdésben a jelek szerint Kurz és Schmid 2017 közepétől rendszeresen eszmét cseréltek, Kurz azonban ezt hevesen tagadta.
A WKStA 2021 tavasza óta nyomozott az ügyben Kurz ellen. A hatóság úgy véli, a a büntetési tétel akár 3 évig terjedő szabadságvesztés is lehet, az ítéletet október 23-ra tervezik.
A vádemelés hírére az X nevű közösségi platformon a volt kancellár hamisnak nevezte a vádakat.
Mein Team und ich wurden gerade von mehreren Journalisten informiert, dass die Anklage wegen mutmaßlicher Falschaussage im U-Ausschuss unmittelbar bevorsteht. Aus diesem Grund möchte ich wie folgt Stellung nehmen:
— Sebastian Kurz (@sebastiankurz) August 18, 2023
(1/3)
Egy másik ügyben azzal gyanúsítják a 36 éves politikust, hogy pártelnökké választása érdekében 2016-ban közpénzből finanszírozta a népszerűségét növelő sajtómegjelenéseket és közvélemény-kutatásokat.
Szex, hazugságok és lopott napszemüvegek: a legkínosabb politikai lemondások
A pornónézéstől a szendvicslopásig számos meghökkentő tett vezetett egy magas politikai tisztségből való távozáshoz. A Politico összeállított egy listát a leginkább arcpiritó botrányokról, amelyből nem hiányozhatott Szájer József emlékezetes brüsszeli partija sem. A volt fideszes EP-képviselő visszatérésének indokoltságáról a közelmúltban több kormánypárti politikus is nyilatkozott.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!