Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
A terrorizmus elleni küzdelem támogatását és az illegális bevándorlást korlátozását is célzó új be- és kilépési rendszer
rögzíteni fogja a nem uniós állampolgárok nevét, ujjlenyomatát, arcképét, a belépés helyét és idejét is.
Ezeket az adatokat a vízumkötelezett és a vízum nélkül is beengedhető utasoknál egyaránt rögzíteni fogják belépéskor, kilépéskor és a belépés megtagadása esetében is.
A rendszer révén könnyebben ellenőrizhető lesz, hogy a belépő a megengedett tartózkodás idejét nem lépte-e túl.
Az útlevelek hagyományos pecsételését és ellenőrzését a rendszer gyorsabbá teszi, és a hamis iratokat és a túltartózkodást, azaz a tartózkodási idő túllépését is könnyebb lesz kiszűrni. Az adatokat alapesetben három évig, túltartózkodás esetében öt évig őrzik meg. A rendszerben tárolt adatokat a bűn- és terrorcselekmények megelőzésére, kiszűrésére és felderítésére is lehet használni a tagállamok közötti információ-megosztás által. Az információkhoz hozzáférnek majd a nemzeti határőrizettel és vízumkiadással foglalkozó szervek és az uniós rendőri együttműködést koordináló szervezet, az Europol is. A tagállami menekültügyi hatóságok nem kapnak hozzáférést az adatbázishoz.
Az új regisztrációs rendszerben összegyűjtött adatokat a külső határátkelőhelyeken dolgozók az illegális belépés és túltartózkodás visszaszorítására használhatják.
A szabályok lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy 180 nap alatt fokozatosan vezessék be a rendszert, de lehetővé teszik a rendszer működtetésének azonnali bevezetését is.
A hat hónapos időszak végéig valamennyi uniós országnak el kell érnie az összes érintett teljes körű nyilvántartásba vételét, a biometrikus adatokra vonatkozóan is.
Az átmeneti időszak végéig a tagállamok továbbra is kézzel bélyegzik majd az úti okmányokat.Kivételes körülmények között, például ha a forgalom intenzitása nagyon hosszú várakozási időhöz vezetne, a tagállamok részben vagy egészben felfüggeszthetik a határregisztrációs rendszer működését bizonyos határátkelőhelyeken.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon