A schengeni rendszer nem működik, tehát nem bővíthető – írta közösségi oldalán Karl Nehammer kancellár, miután csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott Klaus Iohannis román államfővel Bukarestben.
Az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusán részt vevő Nehammer a kétoldalú megbeszélés után az X közösségi hálón közzétett bejegyzésében azt írta: Romániai fontos partner, az osztrák befektetők sok ezer munkahelyet teremtettek Romániában, és sok román állampolgár dolgozik ápolóként Ausztriában, segíti a gondozásra szorulókat.
A találkozón ugyanakkor nagyon nyíltan beszéltem a schengeni térség gyors bővítésével kapcsolatos osztrák kifogásokról is. Ausztria álláspontja változatlan: a schengeni rendszer jelenleg nem működik, tehát nem lehet bővíteni
– szögezte le a kancellár.
A román elnökkel folytatott megbeszélés után Nehammer az EPP-kongresszuson mondott beszédében is arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek félelmeit, egyebek mellett az illegális migrációval kapcsolatos aggodalmait komolyan kell venni, meg kell érteni, miért fordulnak a szélsőséges pártok felé.
Heute bin ich in Bukarest beim Kongress der Europäischen Volkspartei @EPP . Wir bereiten uns gemeinsam auf die wichtigen Wahlen zum Europäischen Parlament im Juni vor. Auch ein Gespräch mit dem rumänischen Präsidenten @KlausIohannis stand auf dem Programm. Rumänien ist ein… pic.twitter.com/6cCjUozBxD
— Karl Nehammer (@karlnehammer) March 7, 2024
„Komolyan kell venni Finnország aggodalmait, amikor azt állítja, hogy az Oroszország felől érkező illegális migráció a biztonságát fenyegeti, és minden más külső határt is meg kell erősíteni” – hangoztatta az osztrák kancellár, és hozzátette: az EU-nak növelnie kell a határok védelmére szánt erőforrásokat, azokat a menedékkérőket pedig, akik nem jogosultak a védelemre, el kell távolítani az Unió területéről.
Iohannis még bízik a csatlakozásban
Klaus Iohannis román elnök szintén az X közösségi hálón számolt be az osztrák kancellárral történt egyeztetésről. Úgy fogalmazott: megállapodtak arról, hogy tovább viszik Románia teljes jogú schengeni csatlakozásának folyamatát ezen végső célkitűzés eléréséig.
A schengeni övezet további bővítésétől az illegális migráció miatt elzárkózó Ausztria tavaly decemberben hozzájárult ahhoz, hogy Románia és Bulgária a légi és vízi közlekedésben idén március 31-én csatlakozzon a belső határellenőrzés nélküli térséghez. Romániában a pártok nemzeti célkitűzésként kezelik azt, hogy az EU igazságügyi és belügyminiszterei még idén meghozzák a döntést az ország teljes jogú schengeni csatlakozásának időpontjáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)