A Lengyelországot ért dróntámadások következtében az országban négy repteret, a varsói Chopin és Modlin légikikötőt, valamint a Rzeszow és Lublin repülőtereket ideiglenesen lezárták szerdán.
Ennek következtében az egész európai légiforgalmi irányításban jelentős zavarok voltak, a Ryanair járatainak csupán a 60 százaléka indult el időben, míg normál esetben ez az arány nagyjából 90 százalék – közölte Michael O'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója.
A vállalat éves közgyűlésén elhangzott beszédében O'Leary hangsúlyozta, hogy ez a következő időszakban minden légitársaság és minden európai polgár számára folyamatos problémát jelent majd – írja a Reuters.
A Ryanair vezérigazgatója az újságírók kérdésére válaszolva azt mondta, hacsak az EU és a Fehér Ház nem hoznak határozott intézkedéseket, lehetőleg szankciók formájában Oroszországgal szemben, akkor további zavarokra kell számítani.
Onnan kapott fülest a lengyel hadsereg, ahonnan a legkevésbé számított rá
A lengyel vezérkari főnök is meglepődött azon, hogy Belaruszból küldték a figyelmeztető üzenetet, miszerint drónok fognak becsapódni az ország területén. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat