Négy nappal a Robert Fico elleni támadás után azt mondta, hogy egyelőre elmúltak a legrosszabb félelmek, ugyanakkor a szlovák kormányfőt nem szállítják el a besztercebányai kórházból.
„Már nincs közvetlen életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és intenzív ellátásra szorul, így változatlanul kórházban marad” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
Robert Kalinák kollégája állapotával kapcsolatban azt is közölte, hogy Robert Ficó állapota stabil, a prognózis pedig pozitív. Most már mindannyian egy kicsivel nyugodtabbak.
Robert Ficó szerdán sérült meg, amikor egy magányos merénylő tüzet nyitott rá: a szlovák kormányfő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában.
A beazonosított támadó
A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le Robert Ficóra, négyszer eltalálva őt.
A férfit szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság elé állították, ahol előzetes letartóztatásba helyezték.
(via MTI)
Vissza a hatalomba
Az 59 éves Robert Fico azóta tölti be a kormányfői tisztséget, hogy Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat.Legolvasottabb

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja

Karácsony Gergely: Visszaszereztük Budapest pénzét

Új, nagyon aljas fegyverrel próbálkoznak az oroszok

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

Cellában várja sorsát a zöldségmaffia - nagyban gyártották a számlát a Nagybanin

Igenis számít a kor, legalábbis a számokból ez látszik

Mutatjuk, mi történik a termőföldekkel
