A Facebookot üzemeltető Meta hivatalosan is megerősítette, hogy még a merénylet napjának estéjén törölte a támadó 71 éves lévai író profilját. Ezen felül pedig arról tájékoztatta a szlovák hatóságokat, hogy együttműködik velük. A vállalaton túl ezt a szlovák médiafelügyelet is megerősítette – írja az Infostart.
Mint ismert, május 15-én négy lövés érte egy kihelyezett kormányülés után Robert Fico szlovák kormányfőt. A kormányfő állapota napokig súlyos volt, számos műtéten is átesett, de már túlvan a legrosszabbon.
Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy kivizsgálják, voltak-e bűntársai az elkövetőnek, továbbá tagja volt-e olyan csoportnak, amelyben merénylet elkövetésére buzdították egymást a tagok. Hozzátette, szerinte valószínűleg voltak segítői Cintulának.
A 71 éves elkövető korábban egy bevásárlóközpontban dolgozott biztonsági őrként, íróként pedig három verseskötete jelent meg.
Ficót meglőtték, Putyin Kínában járt, Biden pedig vámokkal sorozta meg Pekinget
Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen merényletet követtek el, a politikus súlyos sérüléseket szenvedett, az orvosok órákon át operálták. Vlagyimir Putyin orosz elnök Kínába látogatott, Joe Biden amerikai elnök mindeközben büntetővámot vetett ki a kínai elektromos autókra, akkumulátorokra és napelemekre. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak