Az Európai Bizottság jóváhagyta az új szabályokat, amelyek lehetővé teszik az utasok számára, hogy a kézipoggyászban eddiginél lényegesen több folyadékot szállítsanak – írja a lengyel Business Insider.
A módosítások néhány héten belül lépnek hatályba, azonban egyelőre nem érintik az összes repülőteret.
A változás magában foglalja a 100 ml-es korlátozás eltörlését, de az új szabályok bevezetése fokozatos lesz, és szükség lesz reptéri modern CT-szkennerek telepítésére is. Hasonló szabályokat alkalmaznak már az Egyesült Királyságban a birminghami és az edinburgh-i reptéren és az Egyesült Államokban is, amely nagy nyomást helyezett az Európai Unióra.
A kézipoggyászban szállítható folyadékok 100 ml-es korlátozásának eltörléséről már hetek óta folyik a vita.
Az Európai Bizottság képviselői már megerősítették, hogy a tagállamok repülőterein is fokozatosan eltörlik a korlátozást. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a változás nem minden repülőtéren fog azonnal bekövetkezni.
Nagy munka zajlik Ferihegyen, ez már a 3-as terminál miatt van
Földmunkák és lőszermentesítés is történt a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren, a tervek szerint 2032-re épülhet meg az új terminál.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg