Hétfőre rendkívüli kormányülést hívnak össze Szlovákiában, amelyen a száj- és körömfájás terjedésének megakadályozása lesz a téma – jelentette be a közösségi médiában közzétett videójában Robert Fico. A kormányfő támogatja a mezőgazdasági minisztérium és az állatorvosok által hozott intézkedéseket, köztük a veszélyeztetett területen levő állományok felszámolását - írta meg az Új Szó.
„Nagyon sajnálom, sok állatot kellett leölni, köztük a magángazdákét is. De ha nem vesszük elég komolyan a helyzetet, megtörténhet, hogy összeomlik az állattenyésztés”
– mondta Fico, és hozzátette, a vírus valószínűleg a levegő útján került át Magyarországról Szlovákiába.
„Ezért is határozott korlátozó és megelőző intézkedéseket kell hoznunk”
– figyelmeztetett a kormányfő.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az unió szakértői pozitívan értékelik a Szlovákiában meghozott intézkedéseket.
„A szlovák hatóságok időben, szakszerűen és az európai jogszabályokkal összhangban intézkedtek. Szlovákia ellenőrzés alatt tartja a helyzetet, de a veszély még nem múlt el”
– idézte az értékelést Fico, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki segíti a megelőző munkát.
Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését, nálunk elbocsátásokat hozott a száj- és körömfájás vírus
Szlovákiában ötven év után most először ütötte fel a fejét a fertőző betegség, az ennek következtében előállt helyzetet mind a szlovák agrárminiszter, mind a kormányfő nagyon komolynak minősítette. A Bácsai Agrár Zrt. pedig csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be 46 főre vonatkozóan miután a kisbajcsi marhatelepen a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt a telepet bezárták, az állatokat leölték. Itt vannak az előzmények >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet