A biztonsági zóna bevezetése a Termini pályaudvart és környékét érinti, amely Róma legforgalmasabb csomópontjának számít. Olaszország legnagyobb, Európa negyedik legnagyobb vasútállomásáról van szó, ahol naponta több mint nyolcszáz vonat érkezik és indul. A Termini éves forgalma megközelíti a kétszázmillió utast, és a következő egy évben a jubileumi szentévre érkező, több mint harmincmillióra becsült zarándoktömeg egy része is az állomáson keresztül lép majd be Rómába – írja az MTI.
A Termini pályaudvarnál található a legforgalmasabb metrócsomópont is napi félmillió utassal, valamint a legnagyobb buszterminál, ahol a repülőtéri buszok is megállnak.
Az Esquilino-dombon van a Ferenc pápa számára nagyon kedves Santa Maria Maggiore-bazilika, amelynek szentkapuja január elsején nyílt meg, és azóta is hosszú sorok várakoznak a belépésre. Ugyanebben a negyedben sorakozik a város szállodáinak és szálláshelyeinek nagy része a vasútállomáshoz való közelség miatt.
Matteo Piantedosi belügyminiszter december végén, a jubileumi szentév kezdetekor szólította fel a prefektusokat, hogy városaikban rendkívüli biztonsági zónákat jelöljenek ki, ahonnan kitiltják a büntetett előéletű vagy veszélyesnek tartott személyeket.
A rendelkezés értelmében a rendfenntartó erők utcai ellenőrzések során azonnal feltartóztathatják és eltávolíthatják a városok bizonyos részeiből az utóbbi öt évben személy vagy vagyon elleni bűncselekményekért elítélt embereket, valamint azokat, akiket veszélyesnek tartanak, mert fenyegető, agresszív magatartást tanúsítanak.
Milánóban december 30-án lépett életbe a tiltás a város öt területén, köztük a pályaudvaroknál is, és egészen március végéig marad érvényben. Firenzében és Bolognában is hasonló biztonsági zónákat vezettek be. A vörös zónák nem titkolt célja között van az illegális bevándorlók eltávolítása.
A belügyminisztérium közlése szerint Rómában a következő napokban léphet életbe az intézkedés, és egyelőre a Termini-Esquilino kerületére vonatkozik. A tárca jelzése szerint a vörös zóna akár egész évben, a jubileumi szentév lezárásáig fennmaradhat.
Rendőrök az olasz utcákon
A Termini pályaudvar korábban is rendkívüli biztonsági problémát képviselt az állomáson és környékén tartózkodó migránsok és hajléktalanok miatt. Afrikai bevándorlók éjszakai találkozóhelyeként ismert, az utóbbi hónapokban több beavatkozásra volt szükség migráns fiatalok egymás közötti támadása miatt. A közeli gyorséttermet a hatóságok decemberben tíz napra bezáratták, mivel drogelosztó helyként működött.
Róma többi részén is kiemelt a biztonsági készültség már december közepe óta a karácsonyi ünnepek és a szentév miatt. A forgalmasabb utcákon, tereken, buszokon, metróállomások peronjain is járőröznek a rendőrök.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás