Rakétatesztet hajtott végre a japán hadsereg, avagy az önvédelmi erők kedden, ez volt az első alkalom, hogy Japán a saját területén végzett rakétakísérletet.
Az önvédelmi erők közleménye szerint a 88-as típusú, rövid hatótávolságú föld-hajó rakétát
a Hokkaido szigetén található légvédelmi állomásról bocsátották fel, a tesztelésen pedig mintegy 300 katona vett részt.
A katonák a szigettől körülbelül 40 kilométerre délre lévő, legénység nélküli hajóra adtak le lövéseket – derül ki az MTI tolmácsolta közleményből, amelyben hozzátették azt is, hogy a rakétakísérlet kiértékelése még tart.
Japán korábban csak a szigetországon kívül hajtott végre rakétateszteket, a többi között olyan partnerországok területén, mint az Egyesült Államok és Ausztrália.
Tokió az utóbbi időben növelte védelmi kiadásait, és hadereje fejlesztésére is több gondot fordított.
Tarjányi Péter: A világháború előszobájába léptünk
A szakértő úgy látja, a Közel-Kelet belépett a nyílt háború korába, és az Egyesült Államok nem csak szövetséges, hanem immár hadviselő féllé vált. Fordul a geopolitikai kocka? Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók