Vlagyimir Putyin orosz elnök nem engedélyezte, hogy kilőjék az Oresnyik rakétát a kijevi Bankova utca ellen, ahol nem mellesleg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala is található – írja az Izvesztyia.
Semmilyen körülmények között!
- mondta állítólag Putyin.
Oroszország még tavaly november 21-én megsemmisített egy nagy ukrán hadiipari objektumot Dnyipropetrovszkban, ezzel is tesztelve az „Oresnyik” közepes hatótávolságú rakétarendszert. Több rakéta bevetése esetén a csapás összehasonlítható a nukleáris fegyverek használatával, de nem minősül tömegpusztító fegyvernek.
Ezt követően augusztus elején Vlagyimir Putyin bejelentette, az első sorozatgyártású rakétákat már legyártották és leszállították a hadseregnek.
2024 végén Lukansenka már kifejezte igényét arra, hogy a gyártásért felelős komplexumot helyezzék el Fehéroroszország területén. A katonai szakértők az eddigi hírek szerint már kiválasztották a telepítés helyszínéül szolgáló területet, és várhatóan év végéig be is fejezik a folyamatot.
Lelepleződött Putyin titkos megfigyelőállomása, innen lesi Európát – mutatjuk térképen
Friss műholdképek tanúsága szerint Oroszország egy nagy lehallgatóállomást épít közvetlenül a NATO-határ szomszédságában, a Kalinyingrádi területen.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok