Vlagyimir Putyin az ukrajnai háború kezdete óta már harmadszor rendelte el az orosz hadsereg állományának bővítését, egy friss rendelet értelmében 2 millió 389 ezer 130 főre növeli a hadsereg létszámát.
Az Euronews beszámolója szerint ezzel a bevethető, aktív állomány mérete nagyjából 1,5 millió főre fog emelkedni 2024 decemberétől, a hivatalos indoklás szerint azért, mert fenyegetések érik az Ukrajnában folytatott „különleges katonai műveletet" és a NATO is egyre agresszívabban terjeszkedik.
Az Állami Duma katonai bizottságának elnöke, Andrej Kartapolov elmondta, hogy jelenleg egy hosszú távú terv keretében fejlesztik fel az orosz hadsereget, a cél pedig egy olyan szint elérése, amely megfelel a külföldi államok felől érkező fenyegetés méretének.
Most például új katonai egységeket kell kialakítanunk, hogy biztosítsuk Oroszország biztonságát az ország északnyugati részén. Azért, mert Finnország, amellyel határosak vagyunk, csatlakozott a NATO-hoz. És ehhez növelnünk kell a csapataink létszámát
– nyilatkozta Kartapolov.
Az orosz elnök legutóbb tavaly decemberben növelte meg a hadsereg létszámát, akkor nagyjából 2,2 millió főre, amiből 1,33 milliót tett ki az aktív állomány.
A mostani bővítés a hivatalos adatok szerint 180 ezer fős lesz, és ez túlnyomórészt a bevethető, harcoló alakulatokat érinti majd, a háttérállomány mérete alig nő.
A háború alatt az első bővítést 2022 augusztusában hajtották végre, egészen addig nagyjából egymillió főt számlált az orosz hadsereg aktív állományú katonáinak száma. A mostani év végére ez az állomány 1,5 millió főre, tehát a másfélszeresére nő. A három bővítésből a most bejelentett lesz a legnagyobb.
Moszkva azt állítja, hogy a terv végrehajtásához nem lesz szükség mozgósításra vagy az eddiginél kiterjedtebb sorozásra. Mozgósításra eddig egyszer került sor: 2022 őszén 300 ezer új katonát soroztak be az orosz hadseregbe.
A világon jelenleg Kínának van a legnagyobb hadereje valamivel több, mint 2 millió aktív állományú katonával. Az Institute for Strategic Studies összesítése szerint az újabb bővítéssel Oroszország az Egyesült Államokat és Indiát is megelőzi, ezzel pedig feljön a második helyre.
Putyin már világuralmi terveken gondolkodhat
Megoszlanak a vélemények arról, hogy az egyre inkább felőrlővé váló ukrajnai háború után valóban megáll-e Európa kapuja előtt az orosz hadsereg, vagy sem.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!