Nem indulhat Vlagyimir Putyin ellen a március 15-17. között tartott elnökválasztáson a nyíltan háborúellenes Borisz Nagyezsgyin, miután a Központi Választási Bizottság (CIK) érvénytelennek találta az indulását támogató aláírásokat.
Nyikolaj Bulajev, a választási bizottság vezetője a BBC szerint arról beszélt, hogy a 104 ezer leadott aláírásból mintegy 9 ezret szabálytalannak minősítettek, ráadásul 11 halottat is találtak az aláírók között.
Bulajev már korábban is jelezte, hogy túlléphette a megengedett 5 százalékot az érvénytelen aláírások aránya.
Nagyezsgyin a döntés nyilvánosságra kerülése után azt közölte, hogy a Legfelsőbb Bíróságon támadja meg a választási bizottság határozatát.
Az aláírások összegyűjtésére csak azoknak a jelölteknek van szükségük, akik parlamenten kívüli erő támogatásával indulnának, így végül a regnáló elnökön kívül csak a Kreml által jóváhagyott parlamenti pártok (Új Emberek, Oroszország Liberális Demokrata Pártja, Orosz Föderáció Kommunista Pártja) három jelöltje indulhat a választáson a jelenlegi állás szerint.
Papíron Putyinnak egy lakása és pár Volgája van
Az orosz Központi Választási Bizottság közzétette az orosz elnökválasztáson jelöltként nyilvántartásba vett Vlagyimir Putyin vagyonnyilatkozatát.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le