Putyin elnök frissen megjelent vagyonnyilatkozata alapján hat év alatt, 2018-tól 2022-ig 67 millió 591 ezer 875,34 rubelt keresett (ami körülbelül 270 millió forintnak felel meg).
Miből jött össze ez a tekintélyes, hivatalosan bevallott összeg?
- az Orosz Föderáció elnökének fizetéséből;
- bankbetétekből;
- értékpapírokból;
- a nyugdíjából;
- ingatlaneladásból.
Putyin elnök aktuális vagyonnyilatkozatában, akárcsak a legutóbb, 2018-ban közzétettben az áll, hogy Szentpéterváron egy 77 négyzetméteres lakás és egy 18 négyzetméteres garázs van a nevén. Ezen túl „történelmi” autóparkja többek között egy 1960-as és 1965-ös gyártású Volgát is magáénak tudhat. Ezen túl a Bank Szentpétervár 230 részvényének tulajdonosa.
Ugyanakkor hat év alatt a Putyin elnök nevére bejegyzett bankszámlák száma 13-ról 10-re csökkent. Cserébe a rajtuk lévő megtakarítások összege csaknem négyszeresére nőtt: 13,8 millió rubelről 54,4 millióra. Mindez azt jelenti, az orosz elnök megtakarításainak összege csaknem megtízszereződött az elmúlt 12 évben. Legalábbis Vlagyimir Putyin nyilvános vagyonbevallásai szerint.
Alekszandra Szuvorova, Putyin elnök egyik hivatalos szóvivője a Kommerszantnak elmondta, hogy a hat év alatt szerzett jövedelmek jelentős részét az elnöki fizetés tette ki. Ezen túl az orosz elnök 2017-ben eladta egy földjét Moszkva régióban.
Az orosz elnökválasztást 2024. március 15-től 17-én tartják, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is megméretteti magát. Jelöltként már nyilvántartásba is vették hazájában: rajta kívül eddig három jelöltnek sikerült még bekerülnie a választási nyilvántartásba.
Lecsapott a Putyin-pénz átka - gondban az uniós vezetők
Az Európai Unió adót tervez kivetni a befagyasztott orosz központi banki eszközökből származó nyereségre, ugyanakkor úgy döntött, hogy ezeket a pénzeket nem foglalja le véglegesen. A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott