Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítója rajta volt a tveri régióban lezuhant Embraer Legacy magánrepülőgépen – közölte a Roszaviacija orosz légiügyi hatóság. A Roszaviacija MNT-Aero légitársaságra hivatkozó közleménye szerint a gépen háromfős személyzet és hét utas tartózkodott, köztük Prigozsin és a csoport parancsnoka, Dmitrij „Wagner" Utkin is.

Prigozsin és Utkin haláláról korábban Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja is bejelentést tett Wagner-tagokra hivatkozva, és ezt állította több, a katonai magánvállalattal kapcsolatba hozott Telegram-csatorna is.

A hatóság szerint a repülést rendes eljárás szerint kiadott légtérhasználati engedély alapján hajtották végre.

Korábban a rendkívüli helyzetek minisztériuma arról számolt be, hogy a tveri régióban található Kuzsenkino község közelében lezuhant egy Embraer Legacy típusú repülőgép, a fedélzetén tíz emberrel, akik közül senki sem maradt életben. A Roszavija először csak annyit közölt, hogy Prigozsin rajta volt az utaslistán. Igor Rudenya, a tveri régió kormányzója  személyes irányítása alá vette az incidens kivizsgálását.

A RIA Novosztyi hírügynökség úgy értesült, hogy a gép lezuhanásának helyszínén nyolc holttestet találtak és hogy a kutatás folytatódik. A gép pontosan két hónappal a Prigozsin által alapított Wagner zsoldoscsoport zendülése után zuhant le. Több, a Wagner-csoporthoz köthető Telegram-csatorna szerint a 62 éves Prigozsint szállító gépet lelőtték.

Az elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy Putyin szinte biztosan parancsot adott az orosz katonai parancsnokságnak Prigozhin gépének lelövésére.

Az orosz hadsereg, különösen Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Valerij Geraszimov, a hadsereg vezérkari főnöke aligha ölték volna meg Prigozsint Putyin parancsa nélkül. Hozzáteszik: Szurovikin elbocsátásának hivatalos megerősítése az orosz állami médiában azon a napon, amikor Prigozsint meggyilkolják, nagy valószínűséggel nem a véletlen műve. A két eset jelzi, hogy a Kreml „behatóan foglalkozott” a június 24-i lázadás résztvevőivel – írja az Ukrainszka Pravda.

Jevgenyij Prigozsin valószínű haláláról szóló jelentések után felmerült, hogy a Wagner-csoport tagjai elhagyják a fehéroroszországi táborokat és megindulnak Oroszország felé.

Augusztus 23-án este a fehéroroszországi Wagner-táborok egy részét állítólag le is zárták, és közben a fehérorosz különleges szolgálatok igyekeznek megakadályozni a zsoldosok járműveinek távozását. A Belaruska Gayun megfigyelőcsoportja ugyanakkor arról számolt be, hogy Celje faluban, a Wagner zsoldosainak tábora közelében korlátozták az internethasználatot.

Lezuhant egy magángép Oroszországban, Prigozsin is az utaslistán volt

Lezuhant egy magánrepülő szerdán az oroszországi Tveri területen, az orosz hatóságok tájékoztatása szerint az utaslistán Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítójának neve is szerepelt. Bővebben >>>