Stílusos űrruhában repülhetnek a NASA 2025-ös holdmissziójának asztronautái, ugyanis a Prada olasz divatház is részt vesz a gardróbjuk tervezésében.
Az űrruhák tervezésében és kivitelezésében a Prada mellett az Axiom Space magánvállalkozás is segít.
Jeffrey Hoffman professzor, aki már a NASA öt küldetésében vett részt, és négyszer tett űrsétát, a brit közmédia hírportáljának, a BBC Newsnak elmondta, hogy a Pradának komoly tapasztalata van a különböző kompozit anyagok felhasználásában, és fontos technikai újításokkal is előállhatnak az új űrruhák elkészítésénél.
Ugyanakkor azt is hozzátette:
nem érdemes arra gondolni, hogy az űrhajósokat majd trendi ruhába öltöztetik, ugyanis a jó hőszigetelő környezet megteremtése a legfontosabb.
„Az űrruha tényleg olyan, mint egy miniatűr űrhajó. Biztosítania kell a nyomást, az oxigénellátást, és megfelelő hőmérsékletet kell tartania” – sorolta a követelményeket Hoffman.
Az Axiom idén már bemutatott egy űrruhát, amit az Artemis 3 küldetés űrhajósai viselnek majd. Az 55 kilós ruha állítólag kényelmesebb viselet lesz a női asztronauták számára.
Az Axiom és a Prada azt ígérte, hogy az új űrruhák innovatív technológiával és tervezéssel készülnek, és a korábbiaknál alkalmasabbak lesznek a holdfelszín kutatására.
Az Artemis 3 az első űrmisszió 1972 óta, amelynek űrhajósai a Holdon landolnak. A legénységhez tartozik Christina Koch is, az első női űrhajós, aki a Holdra léphet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga