Múlt héten merült fel a lehetősége annak, hogy a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) kiválik az Európai Parlament jobboldali frakciójából, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) szövetségéből az Olaszország Fivéreivel való nézeteltérései miatt. Ennek ellenére az ECR alapuló ülésén mégis megerősítették maradásukat a Giorgia Meloni miniszterelnök-vezette populista pártcsaládban – írja az Euronews.
A kiválás lehetőségét többek között az Orbán Viktor által alapítani kívánt új parlamenti frakció, a Patrióták Európáért megjelenése idézte elő, ami az Osztrák Szabadságpártnak, a cseh ANO pártnak, illetve portugál Chegának adna otthont, a német AfD pedig fontolgatja a csatlakozást.
Kapcsolódó
A szövetség célja a kiáltványuk szerint az, hogy a veszélyben lévő szuverenista és hazafias érdekek védelméért küzdjenek Európán belül, és megakadályozzák az unió által preferált „szuperállam” megszületését. Nézeteiket tekintve mindannyian kritikusak az unió migrációs politikájával, zöld megállapodásával, illetve az Ukrajnának szánt segélyezésekkel szemben is.
Ebbe a képbe illett volna a PiS ideológiája is. Mateusz Morawiecki, Lengyelország volt miniszterelnöke egy interjúban azt mondta, hogy a PiS távozásának valószínűsége 50-50 százalék. „Mindkét irányban kísértésnek vagyunk kitéve" – nyilatkozta a Politico Europe-nak, utalva Orbán új kezdeményezésére.
Ugyanakkor az ECR szerdai alakuló gyűlésén, Giorgia Meloni megkönnyebbülésére bejelentették, hogy továbbra is oszlopos tagjai maradnak a konzervatívoknak.
Orbán Viktor frakciójának megalapításához 23 képviselőre van szükség, akiknek hét különböző országból kell származniuk. Az első kritérium már megvan, a második teljesítéséhez még három nemzeti párt hiányzik. A magyar miniszterelnök azután fogott bele az euroszkeptikus, uniós intézmények hatáskörét csökkenteni kívánó pártcsalád alakításába, hogy Giorgia Meloni visszautasította a Fidesz csatlakozási kérelmét az ECR-be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye