„Az ukrán fél kész a párbeszédre és a tárgyalásokra az orosz féllel. A tárgyalásoknak természetesen észszerűnek és érdeminek kell lenniük, amelyek célja az igazságos és tartás béke elérése” – idézi Dmitro Kuleba szavait a kínai külügyminisztérium.
Ukrajna egyelőre nem kommentálta a kínai közleményben foglaltak tartalmát, és általánosságban annak hitelességét.
Kapcsolódó
A kínai külügyminisztérium szerint Dmitro Kuleba egyúttal elmondta: az ukrán fél „alaposan tanulmányozta” a Kína és a Brazília által 2024 májusában előterjesztett béketervet.
Arról már a Reuters számolt be, hogy az ukrán és a kínai külügyminiszter közti megbeszélés a tervezettnél jóval tovább, több mint három órán át tartott.
Nagyon mély és konkrét beszélgetés volt
– nyilatkozta a lapnak az ukrán delegáció egyik tárgyalópartnere.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter július 23-án érkezett Kínába, akinek ez az első hivatalos útja az ázsiai országban Ukrajna orosz megszállása óta.
Június végén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, hogy Kijev csak közvetítőkön keresztül tud béketárgyalásokat folytatni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Vlagyimir Putyin június 14-én az orosz külügyminisztérium vezetőségének nyilatkozva kijelentette, hogy Oroszország kész az ukrajnai invázió beszüntetésére, amennyiben több feltétel is teljesül. Ezek:
- Ukrajna kezdje meg csapatai teljes kivonását Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja területéről;
- valamint hivatalosan is jelentse be, hogy lemond a NATO-csatlakozási terveiről;
- oldja fel a nyugat az Oroszország elleni szankciókat.
Ezért nem lesz béke mostanában Ukrajnában
A szomszédunkban zajló háború alaposan felpörgette a védelmi ipart, amit tovább erősít a 40 milliárd eurós NATO-alap, amivel hosszútávú szerződésket köthetnek a hadiipari cégekkel. Biztonságpolitikai szakértők szerint meg kell térülnie a milliárdos befektetésnek.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat