A Egységes Oroszország párt képviselője, Mihail Taraszenyko az orosz parlament július 22-i ülésén 11 törvényjavaslatról szavazott.
Az Állami Duma jegyzőkönyvei szerint az orosz politikus aznap 12:29 és 13:40 között vett részt a szavazásokon. Ekkor tíz esetben igennel, egyszer pedig nemmel szavazott.
Ugyanezen az ülésen, ezt követően az Állami Duma elnöke, Vjacseszlav Volodin bejelentette, hogy Mihail Taraszenyko elhunyt.
Tiszteljük meg kollégánk, barátunk emlékét, aki 2007 óta velünk dolgozott ebben a teremben” – mondta Vjacseszlav Volodin, aki azt is hozzátette, hogy Mihail Taraszenyko hosszú ideje nagyon beteg volt, és a betegség erősebbnek bizonyult
– idézi a Meduza.
Mihail Taraszenyko, az ezt követő szavazási körben már nem vett részt, amelyre 14:08-kor került sor.
Videón az emberi sikolyok: őrületes dróntámadás rázta meg az orosz fővárost, négy repteret is lezártak
Hatalmas ukrán dróncsapások sora vette kezdetét Moszkvában. A helyzetre való tekintettel pedig döntés született a főváros négy repterének lezárásáról.A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el