Ezúttal nagy távolságú optikai kábelek sérültek meg, ami több francia internetszolgáltatót is érint. A Netalis nevű szolgáltató, amely vállalati ügyfelekkel rendelkezik, az X csatornáján azt írta, jelentős szabotázsakció érte a kábeleket, amely a kora hajnali órákban történt hétfőn.
A szolalgató azt is hozzátette, hogy akár néhány órába is telhet, amíg a problémát elhárítják. Egy másik francia szolgáltató, a Free Pro szintén megerősítette, hogy támadás történt és felhívta ügyfelei figyelmét, hogy a hálózatán jelentős lassulás tapasztalható – írja a Politico.
A rendőrség az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy a támadás Bouches-du-Rhone, Aude, Oise, Hérault, Meuse és Drome megyéket érinti a francia fővárosban.
Ez már a második szabotázsakció, amit a párizsi olimpia alatt elkövettek. Pénteken a francia vasúthálózat nagy részét összehangolt gyújtogatás érte. Annak elkövetőit még nem azonosították és nem is vállalta magára senki az akciót. Gérald Darmanin leköszönő belügyminiszter azonban hétfőn arról beszélt, hogy a szabotőrök profilja egybevág az ultrabaloldaliakéval.
Kinek drukkoljanak? Nem közvetítik a párizsi olimpiát az orosz adók
Utoljára ilyen 1984-ben történt, amikor a Szovjetunió bojkottálta a Los Angeles-i játékokat. Igaz, akkor még nem volt internet. „Nevetségesnek” nevezte a megnyitó ünnepséget a moszkvai külügyi szóvivő.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin