Az utóbbi napokban a közösségi média platformjain példa nélküli sebességgel szaporodnak az összeesküvés-elméletek Charlie Kirk, a konzervatív aktivista meggyilkolása kapcsán, ráadásul a politikai spektrum mindkét oldalán.
Szakértők szerint a bizonytalan elméletek és hamis narratívák mostanra több mint 2 millió különálló bejegyzésben jelentek meg az X-en, ami kétszerese a Donald Trump elleni 2024-es merényletkísérlet utáni bejegyzésszámnak. A jelentős események és tömegesen terjedő felvételek után ezek az elméletek mindig felerősödnek, de Kirk halála a politikai és kulturális jelentőségen különösen zavaros légkört teremtett.
Kirk a Turning Point USA ifjúsági mozgalom központi alakja volt, akit gyakran bíráltak liberálisok és a radikális jobboldal is, ismertsége miatt pedig rengeteg online tartalomgyártó igyekszik profitálni a botrányból.
Az Alliance for Securing Democracy dezinformációs kutatóintézet vezetője szerint a jelenlegi trend “minden korábbinál riasztóbb”, hiszen
mindkét politikai oldal felelőtlenül vagy akár elítélendő módon vesz részt a vádaskodásban.
Trump már a gyilkosság estéjén, amikor sem a gyanúsított nevét, sem az indítékokat nem ismerték, “radikális baloldali politikai erőszaknak” és “balos szervezeteknek” tulajdonította a támadást. Szövetségesei, például Steve Bannon, a “nemzeti összeesküvés” gondolatát terjesztik, bár a nyomozók szerint Tyler Robinson egyedül, önállóan cselekedett. Eközben a baloldali kritikusok azt állítják, hogy Robinson maga is jobboldali beállítottságú volt, ugyanakkor Kirk konzervatív irányvonalával sem szimpatizált, mivel azt nem tartotta elég radikálisnak.
Az izraeli szál
Antiszemita felhangú elméletek szerint az izraeli titkosszolgálat áll Kirk halála mögött, mivel az utóbbi időben már nem támogatta olyan vehemensen Izraelt a gázai konfliktusban játszott szerepével kapcsolatban.
Bár erre semmilyen bizonyíték nincs, az X-en többen, elismert szélsőjobboldali, illetve radikális baloldali tartalomgyártók is terjesztik az elméletet, mely szerint Kirk korábban fenyegetéseket kapott az izraelt támogató köröktől.
Izraeli állami vezetők, például Benjamin Netanyahu, abszurdnak és “őrültnek” minősítette az elméletet, ahogy az iráni állami média is rárepült a témára, masszívan felerősítve a teóriát az online térben.
Olyan ötletek merültek fel az összeesükők között, mint hogy
- Izrael felelős a merényletért (nincs rá bizonyíték, de mégis a leggyakoribb elmélet).
- A drónos és biztonsági kamerás verzió, miszerint gyanús repülő eszköz volt Kirk rendezvénye fölött, vagy éppen eltávolították és meghackelték a környék biztonsági rendszereit.
- Robinson politikai hovatartozását manipulálva próbálnak narratívát építeni jobb- és baloldalon is: hol baloldali, hol szélsőjobboldali támadónak állítják be őt, bár a hatósági vizsgálat szerint függetlenül, saját indítékból cselekedett.
A Reuters és az Ipsos friss felmérése szerint az amerikai társadalom 71 százaléka úgy érzi, hogy az amerikai társadalom “megbomlott”, 66 százalékuk pedig attól tart, hogy politikai erőszak saját közösségüket is eléri. Kirk halála után a “polgárháború” és “faji háború” említései is drámaian megnőttek a szélsőséges webes fórumokon – írja a CNN.
A szakértők hangsúlyozzák: grafikus, brutális felvételek egyedülálló módon képesek elindítani az összeesküvés-elméletek terjedését. Charlie Kirk meggyilkolása pedig szemléletes példa arra, hogyan használja fel a politika ezeket az ügyeket arra, hogy a saját malmára hajtsa a vizet.
Évtizedekig senyvedhet a halálsoron Charlie Kirk gyilkosa
Halálbüntetést kért a konzervatív politikus meggyilkolásával gyanúsított férfire az ügyészség, ám ezt korántsem jelenti azt, hogy egy ilyen értelmű jogerős ítélet után a merénylőt nyomban kivégzik - már ha egyáltalán végrehajtják a halálos ítéletet.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben