Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerint az Oroszország elleni háborút nem elsősorban a harctéren, hanem a gazdaság frontján lehet megnyerni. A CNN Prima News cseh hírcsatorna vasárnapi vitaműsorában hangsúlyozta: az európai szövetségesek egyetértenek abban, hogy a leghatékonyabb eszköz, amely béketárgyalásokra kényszerítheti Oroszországot, nem a katonai fellépés, hanem a gazdasági és pénzügyi nyomásgyakorlás.
A cseh államfő úgy véli, hogy a jelenlegi szankciók nem elég erősek, ráadásul Moszkva idővel megtanulta kijátszani azokat. „A mostani intézkedések nem tudják rákényszeríteni Putyint a tárgyalásokra” – fogalmazott.
Pavel szerint ugyanakkor az Egyesült Államok és az Európai Unió rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel a szankciókat jóval hatékonyabbá lehetne tenni. Erről a témáról a múlt heti hágai NATO-csúcson is szó esett, ahol – elmondása szerint – a szövetségesek egységesen próbálták meggyőzni Donald Trump amerikai elnököt a gazdasági nyomás fokozásának szükségességéről.
„Nem az a célunk, hogy Oroszország gazdaságilag teljesen összeomoljon – az senkinek nem érdeke –, de világossá kell tennünk Moszkva számára, hogy nincs más út, mint a tárgyalás” – hangsúlyozta Pavel.
Az egyik oldalon továbbra is katonai támogatást kell nyújtanunk Ukrajnának, hogy területe minél nagyobb részét ellenőrzése alatt tarthassa, s minél erősebb tárgyalási pozíciókkal rendelkezzen, ha ezekre sor kerül. A másik oldalon úgy néz ki, hogy Oroszország csak akkor lesz hajlandó leülni tárgyalni, ha már nem lát más lehetőséget
– hangsúlyozta.
Pavel elmondta: Trump sem idegenkedik a gazdasági nyomásgyakorlás eszközétől – emlékeztetett arra, hogy az amerikai elnök Kínát is jelentős vámtarifákkal bírta rá a korrekcióra.