Románia kiutasított két orosz diplomatát szerdán. A román külügyminisztérium közleménye szerint a bukaresti orosz nagykövetség légi és haditengerészeti katonai attaséja és helyettese azért vált nemkívánatos személlyé Romániában, mert tevékenységük sérti a diplomáciai mentességekről és kiváltságokról szóló, 1961-es bécsi egyezményt – számolt be az esetről az MTI.
Emil Hurezeanu tárcavezető utasítására szerdán bekérették a külügyminisztériumba a bukaresti orosz nagykövetség ügyvivőjét és tájékoztatták a román fél döntéséről
A kiutasításra egy nappal azután került sor, hogy az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája közölte: a rendelkezésére álló információk szerint az Európai Unió vezetése áll a román ügyészség azon döntése mögött, hogy vádat emel – az illegális kampányfinanszírozással és fasiszta eszmék terjesztésével gyanúsított – Calin Georgescu elnökjelölt ellen.
A román média szerint a katonai attasé helyettesének neve a Calin Georgescu ellen indított bűnvádi eljárás dossziéjában is szerepel. Az Antena 3 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva néhány hete olyan hangfelvételeket tett közzé, amelyek arra utalnak, hogy az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Marian Motocu, Georgescu egyik munkatársa a most kiutasított helyettes katonai attaséval tartotta a kapcsolatot.
Hiába vitték kihallgatásra, már most Georgescu a befutó
Az Inscop közvélemény-kutató vezetője szerint a következő hetekben kiderülhet, hogy az emberek mennyire bíznak Calin Georgescuban. Romániában december 6-án az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, amelyet Georgescu nyert meg. A Legfelsőbb Védelmi Tanács megállapította, hogy a választás eredményét nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozás befolyásolta. Bővebben >>>Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”