A Kreml alsóháza egyhangúlag megszavazta a hatóságok által károsnak tartott, a gyermekmentes életmódot népszerűsítő propaganda betiltását.
A szeptember adatok alapján 25 éve a legalacsonyabb szintre süllyedt a születések száma Oroszországban, miközben a halálozásoké emelkedik. Az orosz parlament a helyzetet katasztrofálisnak nevezte, a most elfogadott törvénytől pedig azt reméli, hogy ismét többen fognak gyermeket vállalni.
A Reuters tudósítása szerint Vlagyimir Putyin elnök a hagyományos értékek bástyájaként jellemezte Oroszországot, amely szerinte „egzisztenciális harcban áll a dekadens Nyugattal”. Az államfő arra bíztatta a nőket, hogy legalább három gyermeket vállaljanak, mivel ez segít biztosítani a nemzet jövőjét.
Az elfogadott jogszabály szerint az a magánszemély, aki gyermekmentes propagandát hirdet, akár 400 ezer rubelig, átszámolva több mint másfélmillió forintig terjedő bírsággal is sújtható.
A tisztviselőknek és a jogi személyeknek még ennél is nagyobb büntetést kell fizetniük, ha propagandán kapják őket.
A CIA World Factbook becslései szerint Oroszország 2023-ban a 40 legalacsonyabb születési rátával rendelkező ország között volt, ezer lakosra vetítve körülbelül 9,22, ami némileg megelőzi Németországot (9,02), de elmarad Kínától (9,7) és az Egyesült Államoktól (12,21).
Tragikus számok: sokkolóan kevés gyermek születik Európában
Először fordult elő 1960 óta, hogy 4 millió alá csökkent az élve születések száma Európában, ami egyúttal a világ egyik legalacsonyabb termékenységi rátája.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra