Orosz képviselők egy csoportja olyan módosító indítványt nyújtott be az Állami Dumához, amely lehetővé teszi az Oroszországban terrorista szervezetként elismert csoportok tevékenységére vonatkozó tilalom felfüggesztését.
Az indoklás szerint idővel előfordulhat olyan helyzet, hogy egy Oroszországban korábban terrorszervezetnek nyilvánított szervezet beszünteti a terrorista cselekedetek elkövetését, valamint a terrorizmusra való felhívást, és annak igazolását, népszerűsítését. Hozzáteszik: a tilalom továbbra is él, amennyiben egy csoport ugyanolyan terrorista magatartást mutat.
A törvénymódosító beterjesztőinek javaslatai közt az is szerepel, hogy indokolt esetben a terrorista szervezetek tilalmát bírósági határozattal függesszék fel: ám mindez csak abban az esetben lehetséges, ha a főügyész vagy helyettese releváns információk birtokába kerül.
A bírósági határozat hatályba lépése után az adott csoportot törlik a terrorista szervezetek listájáról – írja a Meduza, a Lettországból szerkesztett független orosz hírportál, amely megjegyzi: a törvényjavaslat egyúttal lehetővé teszi a tálibok kizárását a terrorista szervezetek nyilvántartásából.
Erre a lap szerint több előzmény is utal, többek között az, hogy:
- 2021 októberében - az Egyesült Államok afganisztáni kivonulása és a tálibok hatalomátvétele után - Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy Oroszország közeledik ahhoz a döntéshez, hogy a tálibokat levegyék a terrorista szervezetek listájáról, ám ezt előbb az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell megtennie;
- Az orosz külügyminisztérium is tett ekkoriban olyan kijelentéseket, hogy a tálibok levételén dolgoznak a „terrorista listáról”, de a végső döntést Oroszország legfelsőbb vezetése hozza meg;
- A tálibok küldöttsége azóta már többször utazott Moszkvába;
- 2024. november 25-én Szergej Sojgu volt orosz védelmi miniszter Abdul Ghani Baradar afgán miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélésén megismételte a tálibok terrorista szervezetek listájáról való törlésének tervét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit