Szerhij Popko, a katonai közigazgatás vezetője szerint ballisztikus és cirkálórakétákkal is megcélozták a várost szerdán a hajnali órákban. A város tisztviselői szerint támadás során lakóépületeket, egy óvodát és ipari létesítményeket rongáltak meg, bár a légvédelem mind a 31 rakétát eltérítette.
A közigazgatás szerint utoljára 44 nappal ezelőtt indítottak rakétatámadást Kijev ellen – írja a Reuters. Vitalij Klicsko polgármester szerint legalább tíz ember sérült meg, a helyi hatóságok szerint ketten kórházba kerültek, köztük egy 11 éves kislány.
Popko azt mondta, hogy az orosz hadsereg stratégiai bombázókat is bevetett a rakéták mellett. A légi riasztások nagyjából három órán át tartottak.
Massive Russian missile attack on Ukraine. Loud explosions heard in Kyiv. pic.twitter.com/u11flt662D
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) March 21, 2024
Egyes források szerint az orosz hadvezetés ezzel a támadással akarta megbosszulni a Belgorodot és Kurszkot ért betörési kísérleteket.
Súlyos katasztrófa Moszkva mellett: lezuhant egy Il-76-os repülőgép - videó
A gépen nyolcfős legénység és hét utas tartózkodott. A TASZSZ a műveleti szolgálatoktól úgy értesült, hogy elsődleges értesülések szerint mindnyájan életüket vesztették.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek