Felszállás közben, fedélzetén tizenöt emberrel lezuhant kedden egy Il-76 típusú orosz katonai szállítógép a Moszkvától északkeletre fekvő Ivanovói területen – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint a legénység felszállt a tervezett feladat végrehajtásához, amikor kigyulladt az egyik hajtómű, és a gép lezuhant. A tüzet eloltották. A gépen nyolcfős legénység és hét utas tartózkodott. A TASZSZ a műveleti szolgálatoktól úgy értesült, hogy elsődleges értesülések szerint mindnyájan életüket vesztették.
A tűz okát nem közölték. A védelmi tárca közlése szerint a baleset okának tisztázására Ivanovóba utazott az orosz légi és űrerők főparancsnokságának bizottsága. Egy szemtanú elmondása szerint a repülőgép Bogorodszkoje falu temetője mögött zuhant le.
Ez már a második orosz repülőkatasztrófa idén
Az Il-76-os lezuhanása idén a második repülőszerencsétlenség Oroszországban. Január 24-én egy másik Il-76-os gép az oroszországi Belgorod térségében zuhant le, az orosz védelmi minisztérium szerint fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, hatfős személyzettel és három fogolykísérővel. Moszkva az ukrán hadsereget vádolja azzal, hogy rakétával lelőtte a gépet, ukrán részről azonban ezt nem ismerték el, amint azt sem, hogy rakétatalálat okozta a gép lezuhanását. A fedélzeten utazók közül mindenki életét vesztette.
Ezt megelőzően 2022. július 24-én hajtómű-meghibásodás miatt zuhant le egy Il-76-os, öt ember meghalt, négyen megsérültek. Az 1960-as években kifejlesztett Il-76 típusú gép négyhajtóműves közepes teherszállító repülőgép, amelyet polgári célokra is használnak. Az Il-76 az orosz légi és űrerők alapvető katonai szállítógépe.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég