Vlagyimir Putyin aláírta a tavaszi sorozásról szóló rendeletet, amely április 1. és július 15. között hívja katonai szolgálatra az orosz állampolgárokat.
Az erről szóló hivatalos dokumentum már meg is jelent az „orosz közlönyben”: e szerint 160 ezer embert soroznak be a hadseregbe.
Az új vonatkozó törvények értelmében 2024-től a 18 és 30 év közötti állampolgárokat kötelező katonai szolgálatra hívják be.
2024-ben a tavaszi sorozás során 150 ezer orosz állampolgár került az orosz haderő kötelékébe, 2023-ben 147 ezer ember, 2022-ben pedig 134,5 ezer ember – írja az orosz hírügynökség, a TASZSZ alapján a Meduza.
A lap megjegyzi, hogy Putyin elnök ezen rendeletei az orosz hadsereg létszámának folyamatos bővítését célozzák: 2022 elején, Ukrajna lerohanása előtt mintegy egymillió katonát jegyzett az orosz hadsereg, három év alatt pedig a reguláris hadsereg létszámát másfél millió főre emelték.
Az orosz katonai hírszerzést sejtik az IKEA felgyújtása mögött
A tavaly a litván fővárosban történt gyújtogatás idején még kiskorú gyanúsítottat Rigában tartóztatták le, most viszont új aspektussal állt elő a vád.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán