A miniszterelnök gépe a többi állam- és kormányfőéhez hasonlóan az Andrews légibázison landolt.
Az észak-atlanti szervezet csúcstalálkozójának programjain kívül Orbán Viktor több kétoldalú tárgyalást is folytat NATO-tagállamok vezetőivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Kapcsolódó
„Megérkeztünk Washingtonba. A békemisszió folytatódik!” – írta Facebook-oldalán a miniszterelnök.
Ez az uniós soros elnökség ötödik útja
Az unió soros elnökségét egy hete átvevő miniszerelnök a hétfői kínai villámlátogatás után már az ötödik országba utazik. A kormányfő a soros elnökségre hivatkozva már járt Kijevben, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, pénteken Moszkvában meglátogatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, Oroszországból egyenesen Azerbajdzsánba repült, a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozójára és hétfőn pedig már Pekingbe utazott, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök fogadta. Peking az általa békemissziónak vezetett sorozat harmadik állomása volt.
A magyar kormányfő hétfőn meglepetésszerűen jelentette be Facebookon, hogy Washingtonba készül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak