Az unió soros elnökségét egy hete átvevő miniszerelnök a hétfői kínai villámlátogatás után már az ötödik országba utazik.
A következő állomás: Washington
– írta ki Facebook-sztoriba Orbán Viktor magyar idő szerint hétfőn reggel fél9 után nem sokkal, egy, a pekingi reptéren felszálló repülőgépet ábrázoló felvétel kíséretében, vélhetően a NATO-csúcsra utazik az amerikai fővárosba.
A kormányfő a soros elnökségre hivatkozva már járt
- Kijevben, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel,
- pénteken Moszkvában meglátogatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt,
- Oroszországból egyenesen Azerbajdzsánba repült, a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozójára,
- a magyar idő szerinti hétfő reggelt pedig már Pekingben kezdte, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök fogadta.
Peking az általa békemissziónak vezetett sorozat harmadik állomása volt.
Orbán Viktor az elnökség átvétele után sugárzott első interjújában több területen nagy meglepetést ígért:
- lépéseket az ukrajnai béke előmozdítása érdekében;
- egyéb meglepetéseket, konkrét lépéseket az illegális migráció
- és az Európai Parlament (EP) területén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben