A Honda a Reuters információi szerint azt a javaslatot tette a küszködő partnerének, hogy legyen a leányvállalata az új rendszerben. A Nissan azonban ebbe nem ment bele.
Annak ellenére nem élt ezzel a lehetőséggel a Nissan, hogy az eladásai durván visszaestek az Egyesült Államokban és Kínában is, a két legnagyobb piacán. A cég tavaly kénytelen volt leépíteni és csökkenteni kapacitásait.
Kapcsolódó
A visszaesett nyereség miatt a likviditás szűkült, és ez a BYD-vel, valamint más kínai riválisok által támasztott verseny kivédéséhez szükséges villamosítási erőfeszítéseket is korlátozta – jegyzi meg a hírügynökség.
A Nissan a 2024 márciusában véget ért pénzügyi éve óta inkább égeti, sem mint termeli a pénzt a súlyos beruházási kiadások, valamint a zsugorodó nyereség miatt. Emellett pedig a mintegy 6,58 milliárd dollár értékű kötvénye is lejár a következő két évben, ami a teljes forgalomban lévő kötvényállomány mintegy 43 százaléka az LSEG adatai szerint.
A Nissan piaci értéke jelenleg ötször kisebb, mint a Hondáé, amely mintegy 7,6 billió jen, tíz évvel ezelőtt azonban mindkét vállalat közel 4,6 billió jent ért. A japán vállalat részvényeinek árfolyama az elmúlt 12 hónapban közel 30 százalékot esett. Tavaly 400 jen alá esett, ez az a szint, amelyen 2002-ben a Renault növelte részesedését a vállalatban.
Óriási csávában a Nissan, megszorításokat jelentett be az autógyártó
Szerkezetátalakítás, gyárbezárás, részvényeladás. Ez mind szerepel a japán autógyár radikális lépései között, amellyel javítani kívánja piaci pozícióit.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok