Levették Nicolas Sarkozy volt francia elnökről az elektromos nyomkövetőt, amelynek viselésére még decemberben ítélte a francia Semmítőszék befolyással való üzérkedés és korrupció miatt – jelentette be a párizsi ügyészség csütörtökön.
Bár nagyobb szabadságot élvezhet a nyomkövető levétele után, a 70 éves volt politikusnak továbbra is be kell tartania a felfüggesztett szabadságvesztésére vonatkozó szabályokat:
kizárólag bírói engedéllyel utazhat külföldre vagy tartózkodhat 15 napnál hosszabb ideig otthonától távol.
Az MTI felidézte, a készülékkel eddig csak reggel 8 és este 8 óra között hagyhatta el otthonát, kivéve, ha egy másik ügyben volt megjelenése a bíróságon.
Ismeretes, Sarkozyt három év börtönbüntetésre ítélték két éve befolyással való üzérkedés és korrupció miatt. Ebből két év felfüggesztett büntetés, míg egy évet otthon kellett volna letöltenie, elektronikus nyomkövetőt viselve. Az eszközt február elején szerelték fel, eltávolítását Sarkozy életkora tette lehetővé:
a 70. életévüket betöltött elítéltek ugyanis kérvényezhetik a feltételes szabadlábra helyezést még a büntetésük felének letöltése előtt.
Franciaország legfelsőbb bírósága, a Semmítőszék tavaly decemberben hagyta jóvá a Sarkozy elleni ítéletet. A volt elnök jelezte, hogy eleget tesz a jogerős ítéletnek, de az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.
Nyomkövetőt kell viselnie Nicolas Sarkozynek
A 69 éves egykori francia államfőnek nyomkövetőt kell viselnie egy éven át. Az ötödik francia köztársaság történetében első ízben ítéltek el korrupció miatt jogerősen egy volt elnököt. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés