Egy évig nyomkövető viselésére ítélte szerdán a franciaországi semmítőszék befolyással üzérkedés és korrupció miatt Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnököt – számol be az MTI.
A volt francia államfőt még 2021 márciusában első fokon egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a párizsi büntetőbíróság. A fellebbviteli bíróság 2023 májusában megerősítette az ítéletet, amely szerint a letöltendő elzárást elektromos nyomkövető viselése mellett szabadlábon töltheti Nicolas Sarkozy, aki ezt követően fordult a semmítőszékhez.
A 2007 és 2012 között regnáló politikust konkrétan azzal vádolták, hogy információkért cserébe meg akart vesztegetni egy magas rangú francia bírót.
Az exelnök jelezte, hogy betartja a jogerős ítéletet, de az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul jogorvoslatért.
A beadvány ellenére a legmagasabb francia jogi fórumon meghozott ítélet jogerős, így nem akadályozza meg a kiszabott büntetések végrehajtását. A 69 éves volt államfőt – akit mellékbüntetésként három évre eltiltottak a közügyektől – a közeljövőben beidézik egy büntetés-végrehajtási bíró elé, aki meghatározza az elektromos nyomkövető viselésének feltételeit.
Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és
az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció miatt jogerősen elítéltek egy volt köztársasági elnököt.
A volt államfő titkos telefonját 2014 elején lehallgatták egy nyomozás keretében, majd a sajtóban is közzétett telefonbeszélgetésekből az derült ki, hogy Sarkozy és ügyvédje azokról a rendőrségi ügyekről beszélt, amelyekben a volt államfő is érintett.
Nicolas Sarkozy az évek óta tartó eljárásban végig tagadta az ellene felhozott vádak mindegyikét. A politikától visszavonult, de a jobboldalon továbbra is befolyásosnak számító volt elnök korábban úgy vélte: politikai ellenfelei az igazságszolgáltatást a lejáratására használják fel. A volt francia elnök úgy látta: törvénytelen, hogy az ügyvédjével folytatott telefonbeszélgetéseit bizonyítékként használják fel ellene egy peres ügyben.
A volt elnöknek január 6-tól négy hónapon át ismét meg kell jelennie a párizsi bíróság előtt a 2007-es győztes elnökválasztási kampánya líbiai finanszírozásának gyanúja miatt indított eljárásban, amelyben passzív korrupcióval, törvénytelen kampányfinanszírozással, közpénzzel való visszaéléssel és bűnszervezetben való részvétellel vádolják.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát