A New Orleans-i Bourbon Street szilveszter hajnalán merényletet elkövető férfi a Szövetséges Nyomozóiroda jelentése szerint a támadást megelőzően kétszer is járt a városban.
A város különleges ügynöke, Lyonel Myrthil szerint a támadó a Meta okosszemüvegével filmezte le az utcát és tervezte meg a bűncselekményt.
Az elkövető Samszúd bin Dzsabbar még október 30-án, két hónappal a támadás előtt néhány napig a városban tartózkodott egy bérelt házban. A felvételeket akkor készítette a szemüveggel, amikor épp a város francia negyedében kerékpározott. Később, november 10-én is a városban járt, azt azonban még vizsgálják, hogy ezúttal mi célból – írja a CNN.
Myrthil hozzátette, hogy a támadáskor is viselte a Meta szemüveg, de kikapcsolt állapotban. Az eszközt a halála után találták meg nála.
A 42 éves Dzsabbar veterán katona, aki korábban hűséget fogadott az Iszlám Államnak. A férfi helyi idő szerint újév hajnalán egy kisteherautóval belehajtott a Bourbon Street-i mulatozó tömegbe, később pedig lőfegyverével tüzet nyitott rájuk. A rendőrök rövidesen agyonlőtték. A támadásban a merénylővel együtt 15-en vesztették életüket és 35-en megsebesültek.
A támadó december 31-én délután érkezett Lousiana államba, egy kibérelt Airbnb-lakásba egy szintén bérelt Ford kisteherautóval. Mielőtt elindult a támadás helyszínére, felgyújtotta a lakást, az FBI szerint vélhetően annak reményében, hogy az porig ég, a bizonyítékokkal együtt.
Vizsgálja az FBI: lehet, hogy a Tesla felrobbanása is terrorcselekmény volt?
Vizsgálják a hatóságok, van-e összefüggés a Las Vegasban és a New Orleansban újévkor történt két eset között. A több halálos áldozatot is követelő Nem Orleans-i merényletben használt teherautót és a Las Vegasban felrobbant járművet ugyanis ugyanattól a cégről kölcsönözték ki.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére