Bajorországban és Hessenben eldőlt az állami parlament jövője: az ötévente esedékes választások idei első eredményei alapján vasárnap mindkét dél-németországi tartományban hatalmon maradnak, sőt, erősödnek a jobboldali-konzervatív erők, míg a szövetségi jelzőlámpás koalíciót alkotó liberális, demokrata pártok képviselői mindkét államban veszítettek.

Összesen körülbelül tizenkét millió embert hívtak szavazni a két meghatározó tartomány választására. Az eddigi jelentések szerint Bajorországban a választói részvétel 72,5-76 százalékos volt, ami magasabb, mint 2018-ban.

Hessenben azonban kevesebben mentek el szavazni az öt évvel ezelőtti választáshoz képest, idén 64,5-65,5 százalékos volt a részvételi arány.

Söder alulteljesített, de így is vezetheti az ellenzék fellegvárát

Markus Söder bajor miniszterelnök CSU-ja lett a bajorországi állami választások messze legerősebb ereje. A vasárnap esti összesítések szerint a tartományi választáson a keresztényszociális párt egyértelműen megelőzte a Zöldeket, a radikális jobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak pártot (AfD), illetve saját koalíciós partnerét, a Szabad Választókat.

A CSU és a Szabad Választók viszont így szándékaiknak megfelelően folytathatják a közös kormányzást, míg a jelzőlámpás koalícióban szereplő, szabaddemokrata FDP várhatóan kikerül a bajor tartományi parlamentből.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a CSU a szavazatok 36,5-37,0 százalékát szerezhette meg idén. Ezzel ugyan az előző, 2018-as választási eredményt (37,2 százalék) nem érték el, de ez is elegendő ahhoz, hogy a jelenlegi kormányfő, Söder hatalmon maradjon, és továbbra is Bajorország legyen a németeknél a polgári ellenzék fellegvára.

A bajor miniszterelnök szerint hosszú választási kampány után a CSU egyértelműen megnyerte az állami választásokat, mert Bajorország a stabilitásra szavazott. Söder célja az erős kormány megalakítása – közölte az eredmények ismeretében.

Lesüthetik a szemüket a berlini koalíció tagjai

Kormányzópartnerük, a Szabad Választók (FW) pártjának szavazati aránya a korábbi 11,6 százalékról 14 százalékra javult, míg az AfD ereje 15-16 százalékra ugrott.

Az AfD a második legerősebb pártként végzett mind Bajorországban, mind Hessenben a tartományi választásokon. Ezzel vezető ellenzéki párttá válik a szélsőjobbos párt.

Ezzel együtt beszédes, hogy a szövetségi jelzőlámpás koalíció pártjai a bajor tartományban egyaránt veszítettek erejükből:

 

  • a Zöldek 15,6 százalékot értek el (ami 2018-hoz képest -2 százalék);
  • a Szociáldemokrata Párt (SPD) 8,5 százalékon áll (-1,2százalék);
  • míg a Szabaddemokrata Párt (FDP) a 3 százalékos eredményével (-2,1 százalék) távol került a helyi hatalomtól.

 

Rhein ünnepelhet, tovább erősödött a konzervatív pártja

Tarolt a jobboldal a másik tartományban is: a CSU szövetségi partnere, a kereszténydemokrata CDU Hessen legerősebb erejévé vált, amely a friss választási eredmények szerint Boris Rhein miniszterelnök vezetése alatt 34,5-35,5 százalékra nőtt – szemben a 2018-as 27 százalékos szavazati eredménnyel.

Boris Rhein a ZDF-nek azt nyilatkozta: elégedett pártja eredményével, október 8-a be fog vonulni a Hesseni Unió történetébe. Szavai szerint a polgárok a „stílust és a stabilitást, de a gyengéd megújulást is” támogatják a tartományban a CDU megerősítésével.

Rhein megjegyezte azt is, hogy az állami és a szövetségi politikai szempontok felelősek a mostani választások kimeneteléért. Az emberek nem akarják, hogy a berlini közlekedési lámpás koalíció irányítsa őket – mondta.

Kudarcot vallott a belügyminiszter, le kellene mondania

Miközben a baloldal nem tudta átlépni az öt százalékos határt a hesseni tartományi választásokon, veszítettek a Zöldek is, és nagyot bukott a szociáldemokrata SPD csúcsjelöltje, Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter a vasárnapi szavazáson elért 15,5 százalékkal.

Vagyis, az első prognózis szerint Faeser még a felét sem tudta megszerezni annak a szavazatnak, amit Boris Rhein hozott a CDU-nak.

A belügyminiszter a szövetségi pozícióját akarta felhasználni a hesseni győzelem elérésére, de a média jelenlétének köszönhetően a választók megtudták, és most kinyilvánították, hogy alkalmatlan. Például a migrációs kérdésben a koalíciós pártszempontok képviselete miatt, amelyeket az ország érdekei elé helyezett – jegyzi meg a Berliner Zeitung cikke, hozzátéve, hogy a német belügyminiszternek a mostani választási vereség után le kellene mondania.

A választás eredménye nagyon kiábrándító – ismerte el Nancy Faeser az eredmények megjelenés után. Mint mondta, szerinte a hesseniek nem értették meg, hogy programjában ingyenes napközit, megfizethető lakhatást és a munkahelyek biztonságát ígérte.

Kevin Kühnert, az SPD főtitkára pedig úgy nyilatkozott: keserű este volt ez az szocdem párt számára.

Szerinte a mostani választási eredmények üzenetet is tartalmaznak a berlini közlekedési lámpás koalíció számára, miszerint a szövetségi kormánynak ütemet és stílust kell változtatnia. 

(via; via; via; via; via; via)