Hosszan tartó elutasítás után a Zöldek és a szociáldemokraták (SPD) is támogatják a harmadik kormánypárt, a liberális FDP kezdeményezését, hogy külön erre a célra alakított parlamenti (Bundestag-) bizottság vizsgálja meg a koronavírus elleni állami intézkedések hatásait, tanulságait.
A két párt annak hatására tört meg, hogy blog kiperelt több mint 1000 oldalnyi jegyzőkönyvet a járványügyi védekezés szakmai oldalról vezető szövetségi közegészségügyi intézet (RKI) válságstábjának üléseiről.
Bár a 2020 tavaszáról, a járvány első heteiben származó dokumentumokból túl sok újdonság nem derült ki, a vita mégis új lendületet vett.
Egyáltalán nem ördögtől való az a követelés, hogy a járvány időszakát még egyszer alaposan ki kell elemezni és fel kell dolgozni
- mondta Robert Habeck alkancellár, a Zöldek politikusa.
Hasonlóan nyilatkozott az SPD-s egészségügyi miniszter, Karl Lauterbach, aki szerint ugyan vannak jobb eszközök is, mint egy parlamenti vizsgálóbizottság, de nem áll a kezdeményezés útjába -írja a tagesschau.de német hírportál.
Robert Habeck hangsúlyozta, hogy nem ítélőszéket kell felállítani, hanem fel kell dolgozni mindazokat a megpróbáltatásokat, amelyeken például a gyermeküket egyedül nevelő szülők keresztülmentek a lezárások, az iskolabezárások miatt.
Ezek szülők az elmagányosodással szembesültek, úgy érezték, magukra hagyta őket az állam és a társadalom, amiből tanulni kell
- fejtette ki a miniszter.
Németországban 2020. március 9-én regisztrálták az első fertőződést az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2). Az időközben eltelt négy évben - az idén március 20-ig - további, mintegy 39 millió esetet jegyeztek fel. A vírussal összefüggő halálesetek száma meghaladja a 180 ezret.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)