A gazdasági visszaesés egyre inkább érinti a német kis- és középvállalatokat, különösen a feldolgozóiparban – áll a kkv-k számára adóbevallást és bérszámfejtést végző müncheni Datev informatikai szolgáltató vállalat adatelemzésen alapuló kimutatásában.
Amint azt Robert Mayr, a Datev vezérigazgatója a dpa hírügynökségnek adott interjúban elmondta, a válság elsősorban a mikrovállalkozásokat érinti. A kkv-szektorban a foglalkoztatás ugyan összességében stabil, a legfeljebb tíz főt foglalkoztató vállalatoknál azonban már megkezdődött a létszámleépítés.
Kapcsolódó
A mikrovállalkozások, amelyek gyakran erősen kötődnek a régióhoz, és egyes esetekben már generációk óta a helyszínen vannak, addig tartják meg az alkalmazottaikat, ameddig csak tudják. Ha leépítésbe kezdenek, az komoly figyelmeztető jel.
A Datev kkv-indexe mintegy egymillió vállalat adóbevallását, valamint több mint nyolcmillió alkalmazott bérlistáját tartalmazza. Ezért részletes áttekintést nyújt a mikro-, kis- és középvállalkozásokról.
A kkv-szektor egésze szenved a bürokráciától és a növekvő költségektől
– mutatott ár Mayr. A nagyon kis cégek nehezebben viselik a bürokratikus terheket, és gyakran kevésbé tudnak védekezni a konkurenciával szemben. Minél kisebbek, annál nehezebb a helyzet – mondta Mayr.
Európa legfontosabb választása közeleg, a cégek is remegve várják
Vasárnap választanak Németországban. Az Európai Unió egyik gazdasági motorja jó ideje nem hozza azt, amit várnak tőle, és egyelőre többféle verzióra kell készülniük a cégeknek, mert sok minden attól függ, melyik párt kerül hatalomra. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben