A Baltikumban indulhat a majdan Oroszországgal vívandó háború, ezért Ed Arnold, a Royal United Services Institute (RUSI) munkatársa szerint célszerű gyorsan feltölteni a tüzérségi lőszerraktárt – írja a Welt.
A SZAKÉRTŐ ARRA FIGYELMEZTETETT, HOGY AZ OROSZ FENYEGETÉS MIATT A NÉMET KORMÁNYNAK NINCS IDEJE TÍZ ÉVRE SZÉTOSZTANI A HARCÁSZATI BERUHÁZÁSOKAT.
Ehelyett a Bundeswehrnek először a bevált fegyverrendszerek és lőszerek – különösen a tüzérségi lőszerek – készleteinek gyors és jelentős bővítésére kell összpontosítania.
Ed Arnold szerint az ajánlott rendszerek közé tartozik a Taurus cirkálórakéta, a Leopard 2 A8 harckocsi és a Boxer páncélozott szállítójármű, amik olyan eszközök amiket más európai nemzetek is használnak.
A szakértő azt állítja, hogy az ukrajnai háborúban „feltűnően hatékonynak” bizonyultak olyan német légvédelmi rendszerek, mint amilyen például az IRIS-T és a Gepard légvédelmi harckocsi, amiket a Bundeswehr már leszerelt, noha ezeket is tömegesen kell gyártani és exportálni a szövetségesekhez.
Ukrajna megmutatta, hogy nem kell mindig a legjobbnak lenni. Csak egy kicsit kell jobbnak lenned az ellenfélnél
– mondta a szakember, aki szerint nem lenne tanácsos túl sok pénzt pazarolni olyan hadi eszközökre, amelyekből vészhelyzetben napi tízet el lehet veszíteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!