Svédország olyan nagy hatótávolságú fegyverek beszerzését tervezi, amelyek akár Oroszország területén lévő célpontokat is képesek elérni – erről Mikael Claesson, a svéd fegyveres erők főparancsnoka beszélt a TT hírügynökségnek.
Az European Pravda beszámolója szerint ezek a fegyverek kulcsfontosságúak lehetnek a jövőbeli elrettentéshez. Nemcsak a védekezésben, hanem a támadó erők elleni csapások indításában is szerepet játszhatnak – akár mélyen az ellenség területén.
Kapcsolódó
Fontos, hogy az ellenfél is érezze: saját földjén is sebezhető
– hangsúlyozta Claesson.
A fegyverek hatótávolsága 150-500 kilométer között lehet, ami jelentősen meghaladja Svédország jelenlegi csúcstartójának, az Archer tüzérségi rendszernek mintegy 50 kilométeres hatótávját.
Svédország jelenleg két-három beszállítóval tárgyal, és mérlegeli, milyen mértékű források szükségesek a beszerzéshez.
Claesson azt is elmondta: ha ezek a rendszerek rendelkezésre állnának, Svédország sokkal aktívabb szerepet vállalhatna a NATO elrettentő képességében.
A lépés egy nagyobb védelmi fordulat része: a skandináv ország 2030-ra a GDP 3,5 százalékát tervezi védelemre költeni. Ez jelentős növekedés a mostani 2,4 százalékhoz képest.
Svédország 2024 márciusában lett a NATO tagja, feladva a több mint 200 éves katonai semlegességet.
A nyugat végre erőt mutatott: ettől a döntéstől Putyin is meghátrál
Az orosz elnök megijedhetett a NATO-tagállamok döntésétől, amely szerint 2035-re a GDP legalább öt százalékára növelik védelmi kiadásaikat. Közben Putyin a legrosszabb költségvetéseket hozta az elmúlt években, amelyekben egyre többet költött fegyverkezésre.Bővebben>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott