Oroszország kész újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben pénteken újságíróknak nyilatkozva.
Az orosz elnök szerint a két fél által a korábbi tárgyalásokon benyújtott javaslatok homlokegyenest ellenkezők egymással, de reményét fejezte ki, hogy a folytatólagos párbeszéd segít szűkíteni a szakadékot.
A két ország küldöttsége eddig május 16-án és június 2-án tartott közvetlen tárgyalásokat Törökországban.
Az Eurázsiai Gazdasági Unió csúcstalálkozójának szünetében nyilatkozva Putyin elnök kijelentette, hogy a két fél tárgyalói állandó kapcsolatban vannak egymással. Hozzátette, hogy
Oroszország kész visszaadni további 3000 ukrán katona holttestét.
Az elnök arról is beszélt, hogy stabilizálódásnak indultak az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok, és azt mondta, hogy a javulás Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseinek köszönhető.
Putyin megismételte, hogy nagyon tiszteli Trumpot, és találkozni akar vele. Egy ilyen találkozó azonban alapos előkészítést igényel – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy nagyon is lehetséges.
Nem minden dőlt még el a diplomáciai kapcsolatok terén, de az első lépések megtörténtek, és haladtunk előre
– mondta az orosz elnök.
Arról is beszélt, hogy Oroszország a jövő évtől csökkenteni kívánja katonai kiadásait.
A NATO-tagországok szerdai megállapodására reagálva, amely szerint a GDP 5 százalékra növelik a katonai kiadásaikat, Putyin megjegyezte, hogy a NATO az Egyesült Államoktól fog vásárolni, az ő hadiipari komplexumát támogatva, és ez a NATO ügye, nem Oroszországé.
Csökkenteni tervezzük a katonai kiadásainkat. Ez a tervünk jövőre és az azt követő évre, hároméves perióduson át – mondta az orosz elnök. Hozzátette: egyelőre nincs végleges megállapodás a védelmi, a pénzügyi és a gazdasági minisztérium között, de mindenki ebben az irányban gondolkodik.
Feltette azt a kérdést is:
a katonai kiadásait növelni tervező Európa vagy a kiadásokat csökkenteni kívánó Oroszország készül agresszív tettekre?
A védelmi kiadások jelentős növelésére vonatkozó bekezdést a Hágában tartott szövetségi csúcstalálkozó zárónyilatkozata tartalmazza. A NATO-tagállamok egész pontosan abban állapodtak meg, hogy 2035-re elérik az 5 százalékos szintet, vagyis bruttó hazai termékük legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat. Itt vannak a részletek >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz