A főtitkár azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi veszélyes időben fokozni kell a biztonságos, ennek érdekében pedig erősíteni szükséges az Európai Unió és a NATO közötti együttműködést.
Úgy fogalmazott: „Nem állunk hadban, de jelenleg békében sem élhetünk.”
Kiemelte azt is, hogy többet kell beruházni a védelembe, hangsúlyt kell a védelempolitikára helyezni és a védelmi kapacitásokat fokozni kell. Ezen felül szerinte a társadalmak és a létfontosságú infrastruktúrák ellenállóképességét is erősíteni kell.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök korábban kijelentette, meglátása szerint a tagországoknak a GDP-jük eddigi 2 százaléka helyett annak 5 százalékát kellene védekezésre költeniük. Orbán Viktor tavaly az év végi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy ez a lépés tüdőn lőné a magyar gazdaságot.
Az orosz árnyékflottához tartozó hajók hadi lépésre késztették a svédeket
Az ország vezetése hadihajókat küldene a NATO balti-tengeri őrjárataihoz, a novemberi „szabotázs” következményeképpen.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot