Erről Mark Rutte, a NATO főtitkára a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjúban beszélt, amelyet a vasárnapi újság már szombaton hozzáférhetővé tett.
- A NATO tudja, hogy Oroszország gondolkodik atomfegyver telepítésén az űrbe - mondta a főtitkár. Az ország űrbéli képességei ugyanis idejétmúltak és nem összehasonlíthatók a Nyugatéval, ezt a hátrányt azonban csökkenteni tudná atomfegyverek telepítésével - tette hozzá.
- Olyan fegyverekről van szó, amelyeket nem földi célpontokra, hanem műholdakra irányítanának - jegyezte meg.
Műholdak megsemmisítése azonban kaotikus helyzetet teremtene a Földön, miután már sok földi rendszer működése épül ezen eszközökre
- emlékeztetett.
Óva intette Oroszországot attól, hogy megsértse a világűr békés használatát lehetővé tévő, 1967-es ENSZ-egyezményt (UNOOSA). Az egyezményt a világ legtöbb országa ratifikálta, köztük az Egyesült Államok és Oroszország (a Szovjetunió).
- Az űrverseny az utóbbi években hevesebb, intenzívebb és kiszámíthatatlanabb lett, és nemcsak a polgári, kereskedelmi területen, hanem a katonain is, ami az egész világ biztonságát befolyásolja - fejtegette a főtitkár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő