Február közepén indulhat az Európai Unió missziója, amelynek célja a kereskedelmi hajók védelme az Irán által támogatott jemeni húti lázadók támadásaival szemben a Vörös-tengeren. Josep Borrel, az Európai Unió külügyi vezetője szerint dönteni kell arról, hogy melyik ország veszi át a parancsnokságot, hol lesz a főhadiszállás milyen haditengerészeti eszközöket biztosítanak a tagállamok.
A Politico beszámolója szerint Borrell kommunikációs tanácsadója később elárulta, hogy az indulás időpontja február 19-e lesz, ami egybeesik a Külügyi Tanács következő ülésével. Németország parlamenti védelmi államtitkára, Siemtje Möller ezt szintén megerősítette.
A húti lázadók hajók elleni támadásai az elmúlt hetekben könyörtelenek voltak. Az Ázsia és Európa közötti teherszállítások megszakadnak, amelynek gazdasági következményei is vannak.
A missziót egyik uniós ország sem akadályozná
Decemberben az Egyesült Államok elindította a Prosperity Guardian hadműveletet, amely olyan európai országok, mint az Egyesült Királyság és Dánia bevonásával zajlik.
Az EU szintén saját missziót kíván felállítani: Franciaországnak és Olaszországnak már vannak katonai hajói a térségben. Belgium és Németország hadihajókat küldenének, hogy hozzájáruljanak egy uniós misszióhoz.
Borrell elmondta, hogy bár nem minden EU-tagállam vevő az ötletre, senki sem fogja akadályozni.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője abban reménykedik, hogy a miniszterek a szerdai informális ülésen eldöntik, ki fogja vezetni a missziót, amelyre Franciaország, Olaszország és Görögország lehetnek a legesélyesebbek.
Borrell szerint az EU megközelítése csak defenzív jellegű, ugyanis hajók védelme és a támadások feltartóztatása a cél.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik