Lemondott csütörtökön a korrupcióval megvádolt Gintautas Paluckas litván kormányfő – adta hírül az MTI.
Gitanas Nauseda államfő reggel jelentette be a médiának Paluckas távozását a kormányfői tisztségből. Paluckas, a szociáldemokraták vezetője tavaly év végén került hatalomra, miután az októberi parlamenti választásokat követően hárompárti koalíció alakult. A koalíció egyik kisebb pártja
a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött arra az esetre, ha a miniszterelnök nem távozik posztjáról.
A helyi médiában júliusban több fényfeltáró írás jelent meg Paluckas múltbeli és jelenlegi vállalkozásairól, valamint állítólagos visszaéléseiről, köztük olyanokról is, amelyek több mint tíz évvel ezelőtt történtek. A balti ország korrupcióellenes és bűnüldöző szervei ezt követően saját vizsgálatokat indítottak.
Paluckas hírnevét súlyosan megtépázta, hogy kiderült, soha nem fizette ki a 2012-es, „patkányméregbotrány” néven ismertté vált büntetőügyben rá kiszabott 16 500 eurós (6,6 millió forintos) bírság jelentős részét.
A politikust annak idején a vilniusi patkányirtás közbeszerzési eljárásának visszaélésszerű kezelése miatt ítélték el, miközben a főváros önkormányzati igazgatójaként dolgozott. Az ország legfelsőbb bíróságának tagjai 2012-ben úgy döntöttek, hogy visszaélt hivatalos pozíciójával, amikor illegálisan kiváltságokat biztosított a pályázatban a legmagasabb árat kínáló cégnek.
Két év börtönbüntetésre is ítélték, de a büntetést egy évre felfüggesztették, és végül nem is került börtönbe.
A szociáldemokrata párt vezetője tagadta, hogy üzleti ügyeiben bármilyen szabálytalanságot követett volna el, és a kritikát politikai ellenfelei „összehangolt támadásának” minősítette. Lemondott, mielőtt az ellenzék hivatalosan megindíthatta volna az eljárást. Hamarosan új koalíciós tárgyalások kezdődnek az új kabinet kialakítása érdekében.
Fegyverkezni akar Litvánia az oroszok miatt, ki is lép a bombaegyezményből
Komoly döntést hozott Vilnius: az első uniós tagállamként kilép egy nemzetközi fegyverkorlátozási szerződésből. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart