A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje által meghozott határozat szerint október 25-én népszavazást tartanak a Bosznia-Hercegovina államszövetséghez tartozó területen egyebek között arról, hogy elfogadják-e Milorad Dodik elnök eltávolítását, illetve a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit.
A referendum célja, hogy megerősítsék Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság nemrégiben hivatalától megfosztott elnökének a támogatottságát.
Kapcsolódó
A parlament péntek éjjel tartott rendkívüli ülést a politikus támogatására.
Bosznia-Hercegovinában a bíróság a múlt héten elutasította Dodik fellebbezését a szövetségi választási bizottság (CIK) határozata ellen, amely megfosztotta őt elnöki mandátumától. A bírósági döntés alapján Dodik már hivatalosan nem tölti be az elnöki tisztséget, és a CIK köteles előrehozott elnökválasztást kiírni.
A bosznia-hercegovinai választási bizottság augusztus elején döntött úgy, hogy megfosztja hivatalától Dodikot. A döntés hátterében az állt, hogy a boszniai fellebbviteli bíróság másodfokú ítéletében megerősítette az elsőfokú ítéletet, és a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, hivatali tevékenységeitől pedig hat évre eltiltotta.
Azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseit, sőt aláírta az ő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.
Mivel a boszniai törvények értelmében a börtönbüntetés pénzbírsággal kiváltható, Dodik kifizette a kiszabott 36 500 konvertibilis márka (mintegy 7,4 millió forint) összegű büntetést, de elnöki tisztségét nem hajlandó feladni.
Az október 25-i népszavazáson a boszniai Szerb Köztársaság választóinak több kérdést is feltesznek majd: véleményt mondhatnak arról, hogy elfogadják-e az 1995-ös daytoni békemegállapodás alapján létrehozott nemzetközi főképviselői hivatal döntéseit, a bosznia-hercegovinai bíróság ítéleteit, illetve a Dodikot az elnöki mandátumától megfosztó választási bizottság határozatát.
Az Európai Unió boszniai delegációja az X-en szombaton közzétett reagálásában aláhúzta: a Dodikkal kapcsolatos bírósági döntés végleges és kötelező érvényű, azt tiszteletben kell tartani.
Sérti a jogállamot és az igazságszolgáltatás függetlenségét, ha egy bírósági döntést népszavazásra bocsátanak
– tették hozzá.
Julian Reilly, Nagy-Britannia szarajevói nagykövete szerint a bíróság döntését tiszteletben kell tartani, az erről tartandó népszavazás törvényellenes.
Milorad Dodik úgy nyilatkozott: a referendumon rengeteg elutasító szavazatra számít, sőt kilátásba helyezte, hogy tartanak majd egy másik népszavazást is a boszniai szerb entitás függetlenségéről. Ez utóbbin a támogató voksok többségére számít.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni