Észrevétlenül csökkentette termékeinek nettó tömegét a Mondolez a Milka csokoládékon, miközben az árakat növelte. A német fogyasztóvédelmi szervezet rámutatott: a gyártó 100 grammról 90 grammra csökkentette a táblacsoki méretét anélkül, hogy ezt feltüntette volna. Röviddel a zsugorítás előtt pedig jelentősen emelkedtek a kiskereskedelmi árak.

Miután a csomagolás és annak dizájnja nem változott, ezért a fogyasztó számára alig észrevehető a változás: márpedig a termék ezzel mintegy egy milliméterrel lett kisebb.

A hamburgi fogyasztói szövetség ezért tisztességtelen verseny és félrevezető csomagolás miatt nyújtott be panaszt a brémai bírósághoz a Mondelez ellen – írja a Retail Detail.

A vád szerint az új súly ugyan helyesen szerepel a csomagoláson, de apró betűkkel. Emellett a súlyt gyakran eltakarják a szupermarketek polcain lévő külső dobozokkal. Emiatt a Foodwatch németországi fiókja már az év elején megadta a Mondeleznek a „Goldene Windbeutel” díjat, ami az élelmiszer-reklámok Arany Málna-díjának is tekinthető. A Foodwatch annak adja oda ezt a díjat, amelyik gyártó a legfélrevezetőbb reklámot produkálja.

Jöhet a „kompromisszumos” Milka - megnéznénk az arcát, ha ezt meglátja

új stratégiával igyekszik megállítani az eladások visszaesését a világszerte ismert Milka csoki gyártója, a Mondelez. Jön tehát a Milka Extra.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.