A spanyol kormány bejelentette migrációs politikájának reformját, amelynek értelmében a következő három esztendőben évente 300 ezer személyi okmányokkal nem rendelkező, illegális bevándorló kaphat tartózkodási és munkavállalási engedélyt. A reform egyszerűsíti az eljárás folyamatát, további munkavállalói jogokat biztosít és lehetővé teszi a migránsok számára, hogy vállalkozóként vagy alkalmazottként dolgozzanak Spanyolországban.
Elma Saiz, spanyol integrációs és migrációs miniszter kiemelte:
a rendelet olyan ajtókat nyit meg, amelyek korábban zárva voltak. Mégpedig három területen: ezek a képzés, a foglalkoztatás és a család. Három olyan terület, amely a befogadáshoz vezet, magas színvonalú jogi és emberi jogi követelmények mellett.
A reform jövő májustól lép életbe. Célja, hogy az öregedő spanyol népesség mellett bővítse a munkaerőpiacot.
Így tartanák fel a jóléti államot
Spanyolországnak évente mintegy 250 ezer külföldi munkavállalóra van szüksége a jóléti állam fenntartásához, és egyike azon európai országoknak, amelyek évente a legtöbb illegális bevándorlót fogadják – írja az Euronews.
Pedro Sánchez miniszterelnök az alacsony spanyol születési ráta elleni küzdelem stratégia meghatározó részeként jellemezte a kormánya migrációs politikáját.
A demográfiai tél jeges lehelete fenyegeti Európát, így állítaná meg Magyarország a katasztrófát
A Kopp Mária Intézet kötetbemutató konferenciáján megszólaló szakértők egyetértettek abban, hogy az alacsony születésszám és az idősödő népesség olyan problémák, amelyek jelentős kihívást jelentenek az uniós tagállamok számára. Itt olvashat a részletekről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna