Kiterjedt négy mexikói drogkartell háborúja. Válogatás nélküli gyilkolásba kezdtek Mexikó Karib-tengeri üdülőhelyein, így csökkentve az ország 30 milliárd dolláros turisztikai bevételét.
Jay Armes III magánnyomozó szerint a háborúskodás során az amerikaiak és a világ minden tájáról érkező látogatók járulékos veszteséggé váltak, szörnyű erőszaknak lettek szemtanúi, vagy egyszerűen eltűntek. A beszámoló szerint az elmúlt két hétben a kartellek feldarabolták a rivális bandatagokat a turisták által kedvelt Cancúnban – írja a Yahoo.
Kapcsolódó
Egy kaliforniai nőt kereszttűzben öltek meg egy szintén közkedvelt tulumi strand közelében, egy elrabolt New York-i férfit pedig egy eldugott dzsungelben hagytak. A magánnyomozó szerint a mexikóiak számára ezek a jelenségek mindennaposak, most azonban olyan helyeken történik mindez, amelyek korábban tiltott területnek számítottak.
Nagyjából 10-20 évvel ezelőtt ugyanis, hasonlóan az olasz maffiához, kódex szerint éltek: nem volt szabad nőket és gyerekeket célba venni, valamint más kartell területére betörni, valamint az üdülőhelyek is tiltott területnek számítottak, hogy a lehető legkevesebb feltűnést keltsék. Ám ez mostanra megváltozott.
A Statista adatai szerint csak 2022-ben 66 millió látogatója volt az érintett turistahelyszíneknek, a legtöbben a cancúni nemzetközi repülőtéren keresztül érkeztek, mintegy 36,1 százalékuk.
Az utazóbloggerek és az influenszerek ugyanis olyan mértékű turistát vonzottak, melyet korábban a bandák még nem láttak.
Armes szerint azok, akik turistának tűnnek, potenciális vásárlók vagy áldozatok lehetnek a kartellek számára. Leszögezi, ha ez csak az érkezők 1 vagy 5 százalékát is jelenti, az több millió vásárlót jelent.
A kartellek környezetében felnövő fiatalokban azonban már nincs tisztelet: az idelátogatók akár rablások vagy szexkereskedelem célpontjaiként is, belekeverednek az erőszakban, pusztán azzal, hogy rosszkor vannak rossz helyen.
Egy január végi jelentésben a mexikói kormány elismerte, hogy gyakorlatilag elvágták a kartellek az útvonalakat. Két chiapasi idegenvezető azt nyilatkozta az AP-nek, hogy a mexikói kormány szerint két másik helyszínt is csak a drogbandák ellenőrzőpontjain keresztül lehet megközelíteni. Az ellenőrzés során pedig alaposan átvizsgálják az érkezőket, hogy más bandához tartoznak-e.
Vagyis bármikor megjelenhet egy rivális bandatag, és lövöldözés törhet ki.
A magánnyomozó szerint ugyanakkor azok a politikusok, akik úgy tesznek, mintha nem gyilkolnának egyre nagyobb ütemben embereket, vagy lekicsinylik az erőszakot, az egyik fő komponensei annak az összefonódott, bonyolult mexikói hálónak, amely alapjaiban biztosít védettséget a kartelleknek.
Horvát kábítószer-nagyfőnököt kapcsoltak le Isztambulban
A gyanú szerint a férfi egy olyan jelentős kábítószer-kereskedő szervezetet irányított, amely Dél-Amerikából importál kokaint Európába. A horvát drogfőnök letartóztatása 21 társának 2023 októberében történt letartóztatását követte.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)