A 130 egyetem adatait tartalmazó vizsgálat az akadémiai csalás átalakulóban lévő trendjét vizsgálta. A felmérés 2023-2024 között 7 ezer csalási esetet tárt fel, amelyet különböző MI eszközökkel követtek el – írja a 24.hu.
Ez ezer hallgató esetén 5,1 alkalmat jelent, amely a 2022-2023-as tanév 1,6 esetéhez képest nagy növekedést jelent.
A májusig rendelkezésre álló adatok szerint ez a szám idén tovább nőhet, akár 7,5 bizonyított esetig ezer hallgatóra vetítve – bár ez nyilván csak töredéke lehet a teljes számnak, hiszen rengetegen nem buknak le a visszaélésekkel.
A generatív MI-eszközök elterjedése előtt, 2019-2020-ban még az akadémiai visszaélések csaknem kétharmadát a tradicionális plágium-ügyek jelentették, azonban ez mostanra jelentősen visszaesett. Ezer diák esetében átlagosan 19 esetet figyeltek meg, azonban 2023-2024-ben már 15,2-re csökkent, az idei évben pedig már csak 8,5 esetben történt plágium.
– nyilatkozta Peter Scarfe, a Readingi Egyetem pszichológia professzora.
Elmondása szerint mindig is jelen volt az egyetemeken a csalás, azonban az MI új kihívást jelent az oktatási szektornak.
A felmérés egyelőre csak Nagy-Britanniát vizsgálja, hazánkban még nem készült hasonló jellegű átfogó vizsgálat, de több tanár is jelezte már, hogy komoly kihívás elé néznek a mesterséges intelligenciával elkészített beadandók átvizsgálásakor.
Ezermilliárdos veszteséget okoztak a mesterséges intelligencia turpisságai
Őrületes mennyiségű pénztömeget szivattyúztak el tavaly az AI-vezérelt kriptós csalások. Ezek mellett a digitális eszközök ingadozása is eltörpül.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak